Szeretek
arra gondolni, hogy a dolgok megvalósíthatóak. És szeretek is eltervezni
dolgokat azért, hogy aztán meg is csinálhassam őket. Azt viszont kevésbé
élvezem, amikor az emberek azt hajtogatják, hogy máshol minden jobb, mert ahol
ők vannak minden szar. De senki nem tesz semmit azért, hogy a saját környezetén
változtasson. A lustaság minden ellensége.
Lehetőség mindig van, de lelegyinteni könnyebb mindent és azt mondani,
úgy sem működne. Rohadt demoralizáló, amikor próbálkozás nélkül jutnak a dolgok
halálsorra. Nagyon nagy közhely mégis annyira igaz, hogy ennél jobbat úgysem
mond senki, amíg meg nem változik valami. De ha senki nem tesz semmit, akkor
nem is változik semmi. De az unottság nagyobb, mint a tenni akarás. Pedig ez a
város tele van lehetőségekkel. Vagy csak szeretném, hogy tele legyen
lehetőségekkel. De az biztos, hogy mindig van mit csinálni. És ha klassz dolgok
történnek, akkor értelmet nyer az amúgy értelmetlen élet is, ha csak egy estére
is amikor a szobám padlóján pakolok lemezeket, és kávézom magam paranoiásra.
Nekem ez a punk. Mert szeretek mozgalomként gondolni erre, és úgy, ahogy lehet,
más nem is akarja látni. Ez egy olyan dolog, ami az átlagos szartól messze áll
és a normális meg a bevett dolgokat messziről elkerüli. Ez egy nem normális
élet, és én szeretem ha haladhatok
sodrással szemben egy ha nem is kijáratlan, de rücskösebb úton ahol igen is
tennem kell azért, hogy a dolgok értelmet nyerjenek. Nem szeretném ha hirtelen minden olyan rohadt kényelmes lenne
mint Ausztriában. Ahol tök jó, hogy annyi Club Mate-t iszok, meg ingyen
amennyit csak akarok, de akkora a punk jólét hogy az emberek hírből sem ismerik
a pogot. És lehet olvasták már milyen is az amikor valaki dühös – „a
feszültségtől szétrobban az agy” -, és csalódott mert egy rongy társadalom
számkivetettje de érezni kevesen érzik. És baromi jó, hogy Ausztria egy élhető
társadalom és biztos tök jó lehet ott dolgozni meg élni. De én egy magyar
paraszt vagyok. És engem sokkal jobban érdekel az, hogy a füzetembe összeírt
zenekarok együtt vajon milyen koncertet fognak csinálni, amikor majd eljön a
nap, amire beterveztem ezt az egészet. És egy picit elégedett is vagyok utána
talán. De, csak azért mert magamban azt érzem, hogy elértem, amit akarok. Aztán
másnap már újra akarom. Nem biztos, hogy egy következő koncertet. De akkor azt,
hogy mikor mehetek próbára és mikor találkozhatok azokkal, akikkel szívesen
töltöm együtt az időt. Aztán újra tervezek. Valamit, amitől úgy érzem az életem
nem épp csak egy hömpölygő szar.
Amikor
elterveztem, hogy most pedig csinálok valamit, ami túllóg azon a határon ahol
eddig mozogtam is inkább voltam lelkes, mint meggondolt. Simán csak fogtam a
füzetem, és bele írtam, egy csomó bandát, és amikor a lapra néztem arra
gondoltam mennyire jó lenne, ha ez a sok zenekar, együtt összejönne egy városban,
ahol a helyiek is összejönnek, és együtt örülnek annak, ami éppen történik.
Zenének, semmit tevésnek és olyan fajta szabadságnak, amit más sohasem fog
vissza adni. Pedig akár görcsölhettem is volna azon, hogyan fogom kifizetni azt
a sok embert, és hova is fogok eltenni ennyi embert, honnan szerzem be a
cuccokat, és hogyan lesz időm két napig megfőzni annyi kaját, hogy senki ne
szenvedjen hiányt. De inkább maradtam lelkes és arra gondoltam, hogy ez csak
jól sülhet el. És igazából mindent sikerült elintéznem, és baromi jó érzés volt
amikor mások is belelkesedtek ettől az egésztől és segíteni akartak és aztán
segítettek is mert azt érezték amit egy 12 éves az osztály kiránduláson. És így
valahogy összejött egy kétnapos koncert dömping egy csomó klassz emberrel, egy
csomó klassz bandával és egy furcsa technos hevimetálos kábult afterpartival a
Gertiéknél. És amikor kelt fel a nap vasárnap reggel és már mindenki ki volt fordulva,
mert hulla volt, én annyira felspannolt állapotban éltem meg az eltelt napokat,
hogy nem voltam álmos. Loptam a Gertiék szomszédjának cseresznyéjét, szívtam
egy kis cigit és élveztem a hűs levegőt. Akkor ott arra gondoltam, hogy a
dolgok a helyükön vannak, és úgy mennek akkor, ahogy szeretném, hogy menjenek.
Persze ez az egész nem lett volna ennyire pozitív élmény a számomra, ha nem jön
el egy csomó ember. De ebből sem volt hiány, mert sokan jöttek és így nekem is
volt értelme megcsinálni. Ez az egész lényege. És baromi jó volt, hogy láttam,
és szervezhettem koncertet megint a Rivers Run Dry-nak, és az is gecire jó
volt, hogy a kocsmában ahol 14 évesen először berúgtam most olyan bandák
játszottak akiket szeretek. Olyan idillikus volt és bájos az egész.
De
azt is szeretem elképzelni, hogy milyen lenne nyilvános eseményt csinálni
lemezek hallgatásából és fanzine-k olvasásából a Krigliben. Vagy a
próbateremben. Vagy bárhol ami nyitott azoknak, akik érzik mitől lesz ez jó ,
de mégis zárt, mert túl sok a negatív seggfej akiknek minden béna és unalmas.
Jó olyan emberekkel osztozni klassz dolgokon, akik élvezik azt, ha pár jó lemez
mellett lehet cigizni, nem szólni és elveszni a barázdákba karcolt
melankóliában, amitől a keserűség egy kicsit könnyebb és máshova vonul el egy
rövid időre. Vagy megélni minden szart azért mert a lemezekbe van minden
kódolva. Ahogy gondolkodunk, ahogy a világot látjuk és az, ahogy megéljük a hamuszínű
hétköznapokat. De közben el lehet veszni a zenében, és abban a sok apró
dologban, amitől izgalmas és érdekes lehet egy lemez. Szeretem, amikor
lepörgetek egy jó korongot legalább háromszor és utána azt érzem, hogy még
háromszor lepörgetném. Olyan ricsajos idillként él a fejemben az, hogy az
embereket érdekli a punk és érdekli az is, hogy legyen punk élet. Egyszerű
dolgok. Nem biztos, hogy annyira menő, de inkább vagyok halott mint menő. Mert
csak azok temetik a punkot, akik sosem élték igazán. Akik nem merültek el abban
milyen csinálni. Csak az tesz kiegyensúlyozottá, amikor csinálhatom a dolgokat,
amik számomra fontosak, és belül igen is érdekel, hogy mint közösség létezzen a
punk. Ne csak más városokban lüktessen hanem legyen élet ebben az egészben, és
Győrben vagy Szombathelyen ne csak múltja legyen.. Ez egy búvóhely a gonosz és
neonszínű világ elől, ahol senkiben sem lehet igazán megbízni. A punk zaj
amivel takarózhatok, megvédhetem magam és érezhetem azt, igen is számít amit
azért teszünk, hogy jobban működjenek az elbaszott dolgok.
Ezért
most folytatom azt, amit sohasem hagytam abba igazából és egy rendezetlen
felületen hangot adok annak, hogy mi is történik itt. Nagy dolgok kilátásban.
Oi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése